Úgy gondolom mindenkinek megvannak a maga „témái”, azok a nehézségek, amik a legnagyobb igyekezete ellenére is nehezek, néha megoldhatatlanok maradnak. Nekem a pénz volt ez mindig is… 40 éves négy gyermekes anya vagyok. Tanult és szorgalmas nőnek tartom magam. Gyermekkorom stabil alakja édesanyám volt egymagában. A nagyszüleim viszonylag korán elmentek, édesapám pedig bármennyire is szorgos, jó ember volt, nehézségei voltak az alkohollal.

Mindig is foglalkoztattak azok a tudományok, melyek segítenek bizonyos traumákat oldani, vagy önmagamra találni, mert sokszor éreztem úgy hogy elveszett vagyok. A férjemmel korán megismerkedtem és felnőttkoromra ő lett számomra a biztonság, a biztos pont… Azonban éreztem, hogy ez a biztonság kevés egy boldog élethez. Tudtam, hogy egy társ nem tölthet be mindent az életemben, főleg ami igazából a saját lélekrészeim hiányzó darabkái. Rá akartam lelni, arra, ami valaha elveszett. Hogy történik ez? Ülsz az ágyad szélén reggelente és megfogalmazódik benned, valami nem kerek, lesz ami lesz én ma magamra lelek… Sajnos vagy nem sajnos ez nem ilyen egyszerű.

Voltak az életemben tünetek, amik rámutattak erre és az egyik ilyen a pénz volt. Gondolhatná az ember, ez ennél egyszerűbb, dolgozz és lesz.. Azonban ezt igazán az fogja érteni, aki maga is átélte valaha, milyen amikor a pénz számodra nem egy eszköz, hanem az életeddel játszó, téged folyamatosan veszélyeztető csapás. Valami amiből ha több jön, akkor az veszélyes katasztrófa jöttét jelzi. Vannak elméletek vonzásról, tudatos technikákról, amivel tudatosan a barátoddá szelídíted, de van akinek, mint nekem is ez annál nagyobb falat.

Sokszor, sokféleképpen foglalkoztam már ezzel a témával, sok változás is volt az életem során. A férjemmel szépen mentünk előre, mindig megéltünk nagy nehézségeket, amikor azt hittük minden elveszik, de ezekből a helyzetekből is sikerül valami sokkal jobbat, nagyobbat teremteni. Néha már már úgy éreztem, hogy talán ezt a pénzkérdést, egész jól helyrehoztam, mígnem újabb nehézségek jöttek. Mi volt az amire felfigyelmtem, vagy inkább hívta rá fel a figyelmem a barátom? Hogy a reakcióm egy adott helyzetre, melyben kevesebb lesz a bevételünk, aránytalanul nagyobb, mint maga a probléma. Mert bizony, ha egy téma erős, akkor abba bele tudunk úgy gabalyodni, hogy minden van csak tiszta rálátás nincs. Velem ez történt, átéltem életem összes krízisét, érzését órákba tömörítve, naponta többször. Voltak terveink, ész érveink, hogy oldjuk meg és hogy kezeljük mindezt, de ezek számomra üres szavak voltak. Úgy éreztem, veszélyben a biztonságunk és veszélyben a gyermekeim megélhetése…

Brigi ezekben a napokban utazott ide. A vele való beszélgetések számomra mindig új perspektívát adnak, de kimondatlanul is egyet értettünk benne, ideje erre másképp is „ránézni”. A következő napokban volt csoportos családállítás, ahova behozhattam a nehézségem. Kicsit zavarban voltam, bár egyszerűnek tűnik a helyzet, de benne lenni és megfogalmazni annál nehezebb. Brigi ebben mindig segít, nincs szükség történetekre, kibeszélésre, egyszerűen egy mondatra rövidítve kérdezte meg, mi a gond?

Mi a gond… A gond az, hogy nagyon félek. Félek attól, hogy a családunk biztonsága anyagilag veszélyben és én magam nem tudok ezért tenni.

Brigi megkért válasszam ki azt, aki engem fog képviselni, majd válasszak valakit aki a pénz lesz és valakit, aki az édesapám. Majd engem megkért hogy üljek le.

Innentől csend és csak figyelem. Figyeltem azt ahogy az a három ember, képviselt ott valamit, ami az én rendszerem mozgása. Amiről azt gondoltam, hogy fontos téma, a pénz, igazából nem is volt fontos. Állt ott, láthatóan szívesen jött volna is hozzám, de az én figyelmem máshol volt. Édesapámon, aki állt ott komoly távolságra tőlem és észre sem vett engem. Az engem képviselő nő szemében keveredett a bűntudat és tehetetlenség. Amikor ránéztem, olyan ismerős volt a látvány, ismerős volt az érzés, hogy a szívem belefájdult. Írom ezeket a sorokat és még most is szünetet kell tartanom és a könnyeimmel küzdök.

Én látom őt, de ő nem lát engem… túl korán ment el… Ezt a mondatot kimondja az engem képviselő nő is, majd egy lépést tesz Apa felé. Ahogy lép felé, hirtelen ő is észreveszi a lányát.

Apa látni kezd engem…

Hányan vagyunk olyan gyerekek, akik tényleg nem vártak mást egész életükben, csak hogy az apukájuk végre lássa őket. Hajtjuk vagy féljük a pénzt és vágyjuk a sikert, pedig csak az egyetlen amire tiszta szívből vágyunk, mégha ez nem is tudatos, hogy Apa észrevegyen.

Hogyan tud látni engem? Ha levetkőzöm a félelmem, hogy megmutassam magam a világnak, azáltal élek mindazzal ami Ő adott nekem. Mert adott, és így van ez minden olyan apával, aki korán elment, vagy nem volt ott a gyermekeinek. Bármilyen is Apa, de valamit adott…

A kérdés, hogy ezt elveszem-e tőle? Mert felnőttként ő már nem jöhet oda hozzám, innentől a feladat nálam, hogy odalépjek és azt tudjam mondani Neki:

Kedves Apa, elfogadom Tőled, mindent amit adni tudsz és kezdek vele valamit. Csinálok belőle valamit a Te emlékedre!

Itt amiről írok, nem egy nagy dramatikus színpadias jelenet. Finom mozgások és sokatmondó tekintetek. Nincs nagy egymásnak borulás. Apró lépések, melyeket az apám felé teszek… Odafordított tekintet, mely nekem ott a világot jelenti és mély levegővétel, hogy magamba lélegezhessem ezt a képet. Brigi aki az állítást vezeti mégegyszer kimondatja velem, elfogadom amit adni tudsz és kezdek vele valamit!

A távolság köztem és édesapám között bár csökkent, de ott maradt, de azzal hogy észrevett, bennem valami könnyebb lett és közben észrevétlenül a pénz mellém állt. Mert valójában ez nem a pénzről szól… Valójában az anyagi világban megtapasztalt küzdelmeink gyakran nem arról szólnak, mint aminek gondoljuk.

Hálás vagyok Briginek, ennek a módszernek és azoknak a nyitott embereknek is, akik képviseltek. Anélkül hogy engem vagy akár édesapámat ismernének, megmutatták mindezt és segítették, hogy valami gyógyulhasson bennem.

Hogy vagyok azóta? Elkezdtem megmutatni a világnak azt, aki vagyok és bár nehéz kiállni és vállalni, de tudom hogy ideje és már nem félek tőle!

Apa pedig bármit is érzékel belőle, tudom hogy nagyon büszke rám…